Category Archives: Cultural facts / Paprika és kultúra

Paprikás-hímes tojások

A húsvét közeledésével a kisgyerekes családok – és valószínűleg sokan a felnőttek közül is – már lelkesen készülnek a tojásfestés nagy feladatára. A hagyományos piros szín előállításának számos útja-módja van, és ezek közül csak egy (a legkevésbé kreatív) a boltban vásárolható tojásfesték.

De kezdjük egy kicsit távolabbról: Mi köze a tojásnak a húsvéthoz? A tojás mint a termékenység, az új élet jelképe magától értetődően kötődik a húsvét előzményeinek tekinthető tavaszünnepekhez, és a feltámadás gondolatköréhez is. A tojás egyházi áldásban részesítéséről már a 4. századból ismerünk adatokat, a keresztény szimbolika szerint a tojás egyenesen a sírjából kikelő Krisztust jelképezi. A piros tojás színe pedig egyes értelmezések szerint Jézus mártíromságára utal. Ezzel együtt a tojásfestés és –díszítés gyakorlata nem keresztény gyökerű, az egyház egy korábbi hagyományt igyekezett saját keretei között meghonosítani.

A húsvéti hímes tojást hagyományosan keresztszülők adományozták keresztgyermekeiknek, illetve lányok a húsvét hétfőjén megjelenő locsolóknak. A piros tojás előállítása természetesen nem a napjainkban már bárhol beszerezhető tojásfestékek segítségével történt, hanem festőnövényeket használtak. A természetben számos növény található, melynek termése, illetve leveleinek vagy virágainak főzete tökéletesen alkalmas a színezésre. Elődeink mindezeket ismerték és használták, a húsvéti tojások színezésén kívül kender- és gyapjúfonalat is festettek velük.

Ezek a virágok, növények gyakran már a nevükben hordozzák a festő szót. A hímes tojások piros alapszínének előállításához szívesen használtak berzsenyt, más néven vörösfát, de piros árnyalat érhető el festő zsoltina használatával is, míg a vadalmafa háncsa vagy a sáfrányos szeklice főzete inkább sárgára színezi a tojáshéjat. A bodza sötét színű, érett bogyói fekete árnyalatot adnak, míg a zöld bogyókkal kék szín érhető el. Talán a legismertebb és ma is népszerű lehetőség a vöröshagyma héjának alkalmazása, mely szép, vörösesbarna árnyalatot kölcsönöz a húsvéti tojásnak.

Ha fűszerpaprikából 4-6 teáskanálnyit adunk egy fazék vízhez, és a keveréket 20-25 percen keresztül forraljuk, megint csak természetes színezőanyagot találtunk. Az őrlemény fajtájától és minőségétől függőn a végeredmény lehet narancs-, tégla- vagy halványpiros színű. A paprikás lé a berzselés (levélrátétes díszítés) alapjának is alkalmas, keressünk dekoratív leveleket, virágokat, szorítsuk rá őket a tojásokra, így az alatta lévő felület halvány marad.

Paprika a böjtben

Néhány héttel korábban már megemlékeztem a paprika szerepéről a farsangi időszakban. Akkor a fűszer a gazdag, ünnepi ételek hozzávalójaként jelent meg, melyek a felszabadult mulatságok fényét emelték. Most azonban már előrébb járunk a naptárban: Hamvazószerdán megkezdődött a húsvétig tartó, negyven napos böjt. Az önmérséklet és a csendes elmélyedés pedig ebben az időszakban nem csak a templomban, az asztalnál is jellemző.

A böjt természetesen nem értelmezhető egységesen, több szakasza és fokozata van. A protestáns felekezetek követői számára pedig többnyire nem is jelent negyven napos periódust, a böjtös ételek igazán csak nagypénteken válnak hangsúlyossá. A szegedi nagytáj római katolikus lakossága azonban szigorúan értelmezte a szabályokat. A főzéshez használt disznózsírt növényi olajra cserélték, sok helyen még az általánosan használt edényeket is „böjtösökkel” helyettesítették, hogy az ételbe véletlenül se kerülhessen állati zsiradék.

Mivel a fűszerpaprika hagyományosan a húsételek, tartalmas, piros levesek fűszere, a régi parasztság böjti étkezésében nem jutott nagy szerephez. Mikor a menü többnyire csíramáléból, különféle tésztákból és kásákból állt, a fűszerpaprikából nem sok fogyott.

Most azonban szeretnék két modernebb, húsmentes receptet ismertetni, ahol fűszerpaprikát is bátran használhatunk, de a végeredmény böjti étekként is megállja a helyét.

A böjti káposzta például kiválóan alkalmas főételnek, de természetesen nélkülözi az állati eredetű hozzávalókat. Igaz, aki nem ragaszkodik a szigorú böjthöz, megengedheti magának a tojást a töltelékben. Utóbbi egyébként vöröshagymából és rizsből áll, sóval, borssal és paprikával fűszerezve. A kézzel formázott gombócokat káposztalevelekbe csomagoljuk, egy fazékban savanyú káposztával rétegezzük, majd felfőzzük, mint a böjti káposzta disznóvágásokról ismert, húsos „rokonát”.

Végül pedig lássuk a paprikás lepény receptjét! Tulajdonképpen egyszerű ötletről van szó, lisztet, sót és pirospaprikát vízzel és olajjal gyúrunk össze, egy kis tejfölt is adhatunk hozzá. Félórányi pihentetés után a masszát lisztezett deszkán kinyújtjuk, tetszőleges alakúra vágjuk és tepsiben körülbelül 20 perc alatt kisütjük. Feltétként használhatunk még különböző színű, olajban lesütött paprikákat.

A paprika böjtben történő további felhasználásának természetesen csak a kreativitás szabhat határt, tehát mindenki kísérletezzen bátran! 🙂

Paprikás hungarikumok

Múlt heti cikkemben beszámoltam róla, milyen szoros a kapcsolat a fűszerpaprika és a magyar önmeghatározás, identitástudat között. Úgy gondoltam, kövessük ezt a gondolatot a jelenlegi bejegyzésben is: Vizsgáljuk meg, hogyan jelenik meg a paprika a hungarikumok gyűjteményében.

De mik is azok a hungarikumok? A Hungarikumok Gyűjteménye – Magyar Értéktár elnevezésű oldal részletesen leírja, hogy hungarikumként egy, a magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalmat hivatkozunk, amely kiemelésre, megkülönböztetésre méltó értéket jelez. Legjellegzetesebb vonásai között pedig az egyediség, a különlegesség, a minőség és a magyarságra jellemző tulajdonság áll. Újabb hungarikum bejegyzésére egyébként bárki javaslatot tehet, a megfelelő formanyomtatvány kitöltésével indul az alapszintű értéktárba való felvétel folyamata.

A fenti meghatározás természetesen igen tágan értelmezhető. Tudjuk, hogy a hungarikumok között helyet kap például a bajai halászlé, az Aggteleki-karszt barlangjai, de még Puskás Öcsi életműve is, éppen ezért a hungarikumok közötti tájékozódáshoz kategorizációra van szükség.

A pirospaprika „nyomaival” mindjárt az első csoportban (Agrár- és élelmiszergazdaság) bőségesen találkozhatunk. Megjelenik itt a csabai vastag- és a debreceni páros kolbász, a gyulai kolbász, valamint a méltán híres Piros Arany és Erős Pista is. Ezen az impozáns listán a paprika mindig hozzávalóként szerepel, ennek ellenére önmagában is megállja a helyét. A hungarikumok között a kalocsai és a szegedi fűszerpaprika-őrlemény is megtalálható, utóbbi éppen a Röszkei Paprika Parkban készült felvétellel szerepel.

A Turizmus és vendéglátás kategória termékei között is ott piroslik a fűszerpaprika. Nélküle elképzelhetetlen lenne a korábban már említett bajai halászlé, és a karcagi birkapörkölt is, ami ugyancsak a felvonultatott hungarikumok sorát erősíti.

Végül, a paprika anyagi oldala után következzen szellemi jelentősége: A Kulturális örökség csoporton belül azonnal szemünkbe ötlik a kalocsai népművészet impozáns ornamentikája és színvilága.

Összességében tehát jól látható, hogy a fűszerpaprika számos formában megjelenik a hungarikumok gyűjteményében, gasztronómiánknak és szellemi örökségünknek egyaránt sarkalatos pontját képezi.

A paprika és a magyar identitás

Augusztus 20-a és október 23-a mellett március 15-e is legjelentősebb nemzeti ünnepeink közé számít. Az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója talán sokakban vált ki hazafias gondolatokat. Ezen a napon a nyilvános beszédek, a TV- és rádióműsorok egyaránt a nemzeti ünnep és a magyarság körül forognak, éppen ezért arra gondoltam, a mai bejegyzést önmeghatározásunk és gasztrokultúránk kapcsolatának, pontosabban a fűszerpaprika jelentőségének szentelem

Valószínűleg sokan egyetértenek velem abban, hogy a törött paprika a magyar konyha legreprezentatívabb eleme. Külföldi vendégeink mindig megcsodálják ételeink élénkpiros színét, a paprikával gazdagon fűszerezett ételt pedig határainkon túl „magyaros”-nak nevezik. A fűszer nemzeti ételeink alapvető hozzávalója, nélküle nincs is halászlé, pörkölt, töltött káposzta, halászlé, hortobágyi húsos palacsinta….és a sort még sokáig folytathatnánk.

A hungarikumnak is nyilvánított szegedi fűszerpaprika és a magyarság kapcsolata azonban ellentmondásos. A fűszernövény magjai Columbus hajóin érkeztek az Újvilágból Spanyolországba, a paprikát kezdetben dísznövényként használták. Mikor rájöttek, hogy a termése nem mérgező, hanem kiválóan használható húsok fűszerezésére, a paprika szédületes karriert futott be: számos változata, felhasználási módja alakult ki, a világ minden sarkába eljutott, és az indiai, thai, kínai és a magyar konyha alapvető fűszerévé vált. Magyarországra feltehetően a Balkánon keresztül, török közvetítéssel került: a bors rokonaként ismerték, erre utalnak a törökbors, indiai bors, és (az erdélyi) pogánybors el-nevezések. Mint borsot helyettesítő fűszer, a 17. század végétől terjedt el, de kezdetben csak a népi konyha ismerte. Termesztési ismereteit valószínűleg bolgár kertészek hozták be a Bácskába, majd onnan Szegedre.

Az eredetileg idegenből érkezett fűszer az utóbbi századokban annyira hozzánk nőtt, hogy már el sem tudjuk képzelni nélküle a magyar konyhát és a magyar lelkületet. Zárásként érdemes részletesen elolvasni a lenti vőfélyverset! A szöveget az Alföldön gyűjtötték, A paprikás behozatalakor alcím pedig arra utal, hogy éppen a fogás asztalra kerülésekor hangzott el, célja pedig az volt, hogy étvágyat csináljon a vendégseregnek. Na meg az is, hogy tudatosítsa: Az igazi magyar ember pirosan-csípősen fogyasztja az ételt, elhatárolva magát például a „cingár németektől”.  🙂

 

A paprikás behozatalakor…

 

A magyar ember a paprikát kedveli,

Kivált hússal főzve módfelett szereti.

Ez aztán az étel, a magyarnak való,

Cingár németeknek a torkán akadó.

Nincs a paprikásnak a világon párja,

Reá vizet inni minálunk nem járja.

Egyétek, uraim, hogy ne vesszen kárba,

Ne hagyjatok, kérlek, semmit se a tálba!

 

Paprika a farsangi gasztronómiában

Vízkereszttől hamvazószerdáig a farsang, az önfeledt mulatozások, bálok idejét éljük. Míg az időszak kezdete (január 6.) pontosan meghatározható, a hamvazószerda mozgó ünnep, időpontja – azaz a húsvét előtti 40. nap – a Húsvét függvényében változik.

A nagyjából hathetes időszak alatt elődeink alapvetően ünnepeltek. Az időzítés tökéletes volt, hiszen január és február hónapokban nem szólította őket a mezőgazdasági munka kötelessége, eljegyzések, lakodalmak, névnapok, mindenekelőtt pedig bőséges lakomák követezhettek.

Ha a farsangi fogások kerülnek szóba, legtöbben azonnal a farsangi fánkra asszociálnak. Való igaz, a sütemény az ünnep legtermészetesebb velejárója, a szalagos fánkot az egész országban ismerik, csöröge vagy csőrege nevezetű rokona pedig főleg a Dél-Alföldön, Szeged környékén népszerű. Az édesség gyakran nem csupán desszertként funkcionált, mágikus erőt is tulajdonítottak neki. A Szerémségben például azért sütötték, hogy a szél ne vigye el a háztetőt, a természeti csapások ellen reméltek védelmet nyerni.

A farsang azonban nem csak fánkból áll. A mai bejegyzésben röviden leírok két receptet (egy levest és egy főfogást), amiket szintén szívesen fogyasztottak ebben az időszakban, és fűszerezésüknél a paprika is szerephez jut.

Először lássuk a farsangi sonkás kiflit! Tulajdonképpen egyszerű ételről van szó, a tészta és a sonka azonban mégis jelképezi a farsangi bőséget, a földi javakban való dúskálást. Első lépésként lisztből, margarinból, sütőporból tésztát készítünk, melyhez tehéntúrót adunk. Az így kapott masszát vékonyra nyújtjuk, háromszögeket vágunk ki belőle, és beletekerjük a sonkát.  Az elkészült kiflik felületét megkenjük tojássárgájával, majd megsütjük őket. A paprika a fűszerezés során kerülhet az ételbe. A tölteléket mindenképpen ajánlott megsózni, de borssal és törött paprikával is dúsíthatjuk. A csípős verzió is megér egy próbát, a sonkával és tésztával együtt különösen finom lesz.

A következő fogás a korhelyleves lesz. Az ételnek már a neve is árulkodó, az ünnepi tobzódásra, farsangi tivornyákra utal. A levesnek tulajdonképpen számtalan változata van, most egy zöldségekkel és gombával gazdagított típushoz adok néhány ötletet. A főzés a fűszerek vízben való forralásával kezdődik. Babérlevelet és chilit egyaránt szórhatunk a fazékba, majd szalonnapörc és egyéb fűszerek következnek. Közben egy serpenyőben zsíron hagymát, krumplit és répát dinsztelünk, majd a leveshez adjuk, káposztával és gombával együtt. Később kolbász is kerül bele, sőt, a levesünkhöz még egy kis bort is önthetünk. Jó étvágyat! 🙂

Paprika a népi gyógyászatban

A februári zord időjárás és a fenyegető influenzajárványok közepette talán indokolt újra felemlegetni a fűszerpaprika jótékony hatásait. Korábban már szenteltem egy bejegyzést a kapszaicin dicséretének, a leírás azonban jórészt modern tudományos eredményeken és napjaink orvoslási módszerein alapult. Most azonban lássuk, hogy miként használta a csípős paprikát orvosságként a 19. századi szegedi parasztság!

Mivel az orvosok szolgáltatásai még a múlt század első felében sem voltak magától értetődőek, a régi parasztság számára egyértelmű volt, hogy saját gyógyíttatásáról gondoskodik. Pontosabban azért támaszkodhatott bizonyos specialisták (például füvesasszonyok, bábák, borbélyok) tudására, de a betegségre – csakúgy, mint minden más felmerülő problémára – maga keresett megoldást.  Természetesen közvetlen környezetük tipikus, könnyen elérhető elemeivel is próbálkoztak, így derülhetett fény a paprika áldásos hatásaira.

A fűszerpaprika rendszeres fogyasztása, magas C-vitamin tartalma miatt, nem csak a gyógyításnak, a megelőzésnek is nagyszerű eszköze lehet. Ha azonban a baj már megtörtént, felfedezték, hogy a paprika az egészség helyreállításához is használható.  A fűszerpaprika erejét adó, fent már említett kapszaicinnek is számos jótékony hatása van. Egy jó csípős étel elfogyasztása például átmenetileg csökkenti a náthás és allergiás tüneteket. A teába szórt kevés erős paprika pedig gyerekek esetében is használható, jó ellenszere a torokfájásnak. Gyulladás-csökkentőként is működik, valamint láz- és fájdalomcsillapító hatása is ismert. Ha például az apróságok torokfájásra panaszkodtak, ezzel a módszerrel kúrálták őket. A csípős őrlemény először valóban égeti az érzékeny felületet, később azonban elzsibbasztja, érzésteleníti, nem is beszélve erős baktériumölő hatásáról. Továbbá úgy tapasztalták, hogy vágott sebre szórva megelőzi a sérülés elfertőződését. A csípős paprikát (az erős vörösborral együtt) a Szeged mocsaras vidékein gyakran pusztító, morbus hungaricus nevű tífuszos megbetegedés ellen is hatásosnak találták. Pálinkába áztatva pedig szinte minden nyavalya ellen felhasználható, univerzális gyógyszernek vélték.

A paprika gyógyhatásainak bemutatását Móra Ferenc soraival zárom: „A torokgyíknak tehát megadtuk a magáét, de a többi nyavalyát kutyába se vettük, azon az alapon, hogy a kutya is csak azt harapja meg, aki ijedezik tőle. A kolera ellen például – már csak olyan házikolerát gondolok, a nostrast – engem mindig paprikás pálinkával kúráltak. (Különben hatesztendős koromban mindennapos betevő falatom bolt a pálinkás kenyér, s nem mindig barackból főztük a pálinkát. El lehet gondolni, hogy hát még enélkül milyen okos ember lettem volna!)”

Világhírű magyar gulyás a Röszkei Paprika Pakban

Bizonyára mindenki ismeri az érzést, amikor egy külföldi úton eljön a helyi finomságok megkóstolásának várva-várt pillanata. Egy magyar utazó számára természetesen sarkalatos kérdés a gasztronómia, saját gazdag konyhánk ismerete és az új tapasztalatok szerzése.

Bár a sztereotípiákat óvatosan érdemes kezelni, talán mégis kijelenthető, hogy minden országnak megvan a maga specialitása, ami első asszociációként jut eszünkbe az adott terület nevének hallatán. Így kötjük össze például a sushit Japánnal vagy a bolognai spagettit Olaszországgal. Magyarország vonatkozásában pedig valószínűleg leggyakrabban a töltött káposzta, a hortobágyi húsos palacsinta, a lángos, a rétes és természetesen a gulyás neve merül fel.

A De Aardappeleters c; holland sorozat – a cím magyar fordításában a burgonya szó szerepel – éppen a fenti izgalmas kérdést boncolgatja. 10 epizódot forgattak, és mindegyiket egy adott régió kultikus fogásának szentelték. Természetesen nemcsak egy egyszerű receptet közöltek, hanem saját közegében nyomoztak az aktuális finomság után, sorra vették a hozzávalókat, azok előállításának folyamatát, esetenként termesztési módszereit.

A gulyásról (és persze járulékosan Magyarországról is) szóló rész igazán tanulságos anyag: Hiszen az egyik legjellemzőbb fogásunkat egy külső szemlélő tapasztalatain keresztül érzékelteti, és visszaigazolást ad arról, milyen népszerű is konyhánk büszkesége a nagyvilágban.

A gulyás alkotóelemei között a sorozat címét adó burgonyán kívül természetesen a törött paprika is helyet kap. Utóbbin keresztül pedig a De Aardappeleters stábja a Röszkei Paprika Parkba is ellátogatott, ahol Molnár Alberttel beszélgettek a különböző paprikafajtákról, a termesztésről, a szárításról. Különös figyelmet érdemel az interjúnak az a részlete, ahol a holland stáb a gulyás és a pörkölt közötti különbségekről tudakozódik.

Bár a film holland és német nyelvű, az ismerős helyszínek és szereplők kedvéért egy kattintást mindenképpen megérdemel. A Röszkei Paprika Parkban forgatott jelenetek 7 perc : 14 másodpercnél kezdődnek.

A film az alábbi linken érhető el: https://vimeo.com/199137153

Mindenkinek jó szórakozást! 🙂