Category Archives: Growing / Termesztés

Palántanevelés tavasszal

A kellemesebbé váló időjárás, az egyre több és egyre melegebb napsütéses óra a természet újjáéledését, ezzel együtt pedig a növények fejlődését is magával hozza. Március második felében már mi sem természetesebb, mint hogy a fű hirtelen kizöldül, a fákon megjelennek a rügyek és előbújnak a tavaszi virágok. Ebből az alkalomból lássuk, hogyan indul a fűszerpaprika fejlődése!

Az apró magoktól az érett, mélypiros paprikahüvelyekig hosszú út vezet. A legszebbnek, legegészségesebbnek látszó magokat régen már az őszi kikészítés során külön gyűjtötték, a paprikakísérleti állomások megjelenésével azonban inkább az intézményeken keresztül jutottak hozzájuk.

A növény nevelésére kétféle lehetőség kínálkozik: Egyrészt alkalmazhatjuk a helyrevetett módszert, melynek során a magok közvetlenül a szántóföldbe kerülnek, másrészt viszont fordulhatunk a melegágyban történő neveléshez is. Természetesen mindkét módszernek vannak előnyei és hátrányai is. A helyrevetés egy költséghatékonyabb lehetőség, nem jár sok ráfordítással, viszont az érzékeny magok ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. A paprikáról köztudott, hogy kényes növény, a tavasszal még szórványosan előforduló fagyok nagy veszélyt jelentenek rá. Sokkal biztonságosabb, ha a palánták melegágyban növekedhetnek, igaz, ez a módszer sokkal összetettebb és megerőltetőbb a helyrevetésnél.

A palántanevelést a régi szegedi paprikások – mikor még nem állt rendelkezésükre fóliasátor – saját maguk végezték, az udvar végében felállított szögletes deszkaalkalmatosságban. Az eszköz neve Bogyiszlón kötröc volt, szórványosan a Dél-Alföldön is előfordul ez az elnevezés. Az építmény deszkaoldalain belül szigorú rend szerint rétegezték a homokot, a kötöttebb talajt, az istállótrágyát, a rétegeket pedig meg is locsolták, így jól tartották a hőt. A legfelső rétegbe kerültek a magok, tetejüket hálóval fedték le, hogy a majorság és a madarak ne férhessenek hozzájuk. A márciusban elvetett magok hamarosan csírázni kezdtek, nemsokára kibújtak a földből, május közepére pedig annyira megerősödtek, hogy következhetett a kiültetés.

Az ültetéssel mindig megvárták a Fagyosszentek (Pongrác, Szervác, Bonifác – május 12; 13; 14.) elmúlását, nehogy a hirtelen visszatérő fagyok elpusztítsák a gyenge palántákat. Május második felétől aztán a növények már a szabad ég alatt fejlődtek tovább.

Advertisements

Világhírű magyar gulyás a Röszkei Paprika Pakban

Bizonyára mindenki ismeri az érzést, amikor egy külföldi úton eljön a helyi finomságok megkóstolásának várva-várt pillanata. Egy magyar utazó számára természetesen sarkalatos kérdés a gasztronómia, saját gazdag konyhánk ismerete és az új tapasztalatok szerzése.

Bár a sztereotípiákat óvatosan érdemes kezelni, talán mégis kijelenthető, hogy minden országnak megvan a maga specialitása, ami első asszociációként jut eszünkbe az adott terület nevének hallatán. Így kötjük össze például a sushit Japánnal vagy a bolognai spagettit Olaszországgal. Magyarország vonatkozásában pedig valószínűleg leggyakrabban a töltött káposzta, a hortobágyi húsos palacsinta, a lángos, a rétes és természetesen a gulyás neve merül fel.

A De Aardappeleters c; holland sorozat – a cím magyar fordításában a burgonya szó szerepel – éppen a fenti izgalmas kérdést boncolgatja. 10 epizódot forgattak, és mindegyiket egy adott régió kultikus fogásának szentelték. Természetesen nemcsak egy egyszerű receptet közöltek, hanem saját közegében nyomoztak az aktuális finomság után, sorra vették a hozzávalókat, azok előállításának folyamatát, esetenként termesztési módszereit.

A gulyásról (és persze járulékosan Magyarországról is) szóló rész igazán tanulságos anyag: Hiszen az egyik legjellemzőbb fogásunkat egy külső szemlélő tapasztalatain keresztül érzékelteti, és visszaigazolást ad arról, milyen népszerű is konyhánk büszkesége a nagyvilágban.

A gulyás alkotóelemei között a sorozat címét adó burgonyán kívül természetesen a törött paprika is helyet kap. Utóbbin keresztül pedig a De Aardappeleters stábja a Röszkei Paprika Parkba is ellátogatott, ahol Molnár Alberttel beszélgettek a különböző paprikafajtákról, a termesztésről, a szárításról. Különös figyelmet érdemel az interjúnak az a részlete, ahol a holland stáb a gulyás és a pörkölt közötti különbségekről tudakozódik.

Bár a film holland és német nyelvű, az ismerős helyszínek és szereplők kedvéért egy kattintást mindenképpen megérdemel. A Röszkei Paprika Parkban forgatott jelenetek 7 perc : 14 másodpercnél kezdődnek.

A film az alábbi linken érhető el: https://vimeo.com/199137153

Mindenkinek jó szórakozást! 🙂

Paprikafajták II. – A csípősségmentes típusok

Múlt alkalommal belevágtam a paprikafajták részletes ismertetésébe, és három csípős típusról tettem közzé leírást. Folytassuk most a témát az édes fűszerpaprikák bemutatásával, továbbra is szem előtt tartva két nagy tájkörzetünk jellegzetességeit!

Elöljáróban annyit mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy az édes paprikák esetében a nemesítési eljárások különös fontossággal bírnak. Hiszen maga a csípősségmentes fűszerpaprika is nemesítés eredménye, a növény vadon termő eredetije erős volt, mint ahogy napjaink Közép- és Dél-Amerikájában még mindig az. Magyarországon az első csípősségmentes fajtát 1928-ban hozta létre Vitéz Horváth Ferenc.

Vitéz Horváth Ferenc nyomában elindulva – aki a kalocsai Paprikakutató Állomáson tevékenykedett – kezdjük egy kalocsai fajtával! A Kalocsai 801-es csüngő termésállású, féldeterminált növekedésű fajta. 10-12 cm hosszú, fokozatosan elkeskenyedő termései rövid szárelágzáson ülnek, ezért kézzel gyorsan és egyszerűen szedhetők. A fajta további előnyös tulajdonsága, hogy ellenálló a vírusbetegségekkel szemben, rendszeres öntözés és jó tápanyag ellátottság mellett pedig igen magas terméshozamot produkál. Bokra 40-45 cm magasra nő meg, a termések színe éretten sötétpiros, festéktartalmuk az utóérlelés után 200-270 ASTA.

A szegedi tájkörzet egyik méltó képviselője, sőt, legelterjedtebb fajtája a Szegedi 20-as. Szintén csípősségmentes, csüngő termésállású típusról van szó, bokra tömött lombozatú, középmagas. Bogyója is hasonlít a Kalocsai 801-esre, 10-12 cm hosszú és éretten mély, sötétpiros színű. Festéktartalma azonban meghaladja az előzőét, 250 és 350 ASTA között mozog. A Szegedi 20-as egy korai érésű típus, palántázva és helyrevetve egyaránt sikeresen termeszthető.

Utolsó „szereplőként” a közösségi fajtaoltalom alatt álló Rubint választottam. Az eddig bemutatott típusoktól eltérően a Rubin bogyói felálló termésállásúak, bokra ritka lombú, de erős szárú, 40-45 cm magas. Féldeterminált növekedésű fajta, termése hegyes, kissé hullámos felületű, 12-14 cm hosszú. A paprikahüvely színe éretten bordópiros, festéktartalma pedig magas, utóérlelve eléri a 290-385 ASTÁ-t. Ez a fajta is korai érésű, és szintén egyaránt ajánlott helyrevetett és palántázott termesztésre is. Az utóbbi időben gyorsan terjedő, egyre népszerűbbé váló típus.

Paprikafajták I. – Csípős típusok

Mivel korábban sosem foglalkoztam a fűszerpaprikák különféle fajtáinak bemutatásával – leszámítva talán egy rövid cikket a díszpaprikákról – úgy gondoltam, itt az ideje a téma részletes kifejtésének. A számtalan változat és hibrid miatt természetesen nem törekedhetek teljességre: 3-3 csípős és csípősségmentes fajta ismeretterjesztő célú leírását tervezem.

Lássunk tehát először néhány csípős paprikát! A Szegedi 178-as például kiváló kísérleti alany lehet, ha valaki először szánná rá magát a paprikatermesztésre. A fajta ugyanis meglehetősen ellenálló a baktériumokkal szemben, helyrevetve és palántázva egyaránt sikeresen nevelhető. Magas kapszaicintartalma (600-800 mg/kg) miatt kiválóan alkalmas csípős őrlemény és paprikakrém készítésére. Küllemre egyébként a csüngő termésállás az egyik legalapvetőbb meghatározója, bogyója az erek mentén kissé lapított, enyhén behorpadó. A termések színe éretten élénkpiros, festéktartalmuk 195 és 250 ASTA között mozog.

Nehogy kimaradjon a másik híres tájkörzetünk, mindjárt egy kalocsai fajtával folytatom: A Kalocsai v-2 egy, az előzőhöz hasonló csüngő termésállású, csípős fajta. A termések felülete azonban sima, hengeres, éretten sötétpiros színűek, tömegük körülbelül 17-20 g. A termésfal szilárd, kevésbé sérülékeny, a vírusbetegségekkel szemben is nagyfokú ellenállást tanúsít. Magas törzsű típusról van szó, 60-70 cm-es erős szilárdságú bokorral, sötétzöld lombozattal. A hüvelyek festéktartalma a Szegedi 178-ashoz hasonló, 190-250 ASTA. A kapszaicintartalom szorosan összefügg az évjárattal, 500-850 mg/kg-ban határozható meg. A fajta legjobban a középkötött öntéstalajt és a humuszban gazdag barna homokot kedveli, ilyen területeken öntözés nélkül is eredményesen termeszthető. A termés formája és nagysága miatt a Kalocsai v-2 kiválóan alkalmas füzér készítésére.

Utolsó alanyom, a Sláger F1 szintén csüngő termésállású, a folytonos növekedésű, csípős hibridek közé tartozik. A Sláger F1 erőteljes növekedésű fajta, termései 18-20 cm hosszúak, festéktartalma (természetesen utóérleléssel együtt) akár a 320-360 ASTÁt is elérheti. Kapszaicintartalma 500-700 mg/kg. Termesztése leginkább támrendszer mellett, hajtatóházi körülmények között javasolt, 4-5 tő/m2 növényszámmal.

“Szögedi” paprika Aranyosszéken

A fűszerpaprika dél-alföldi termesztéséről, feldolgozásáról és kulturális jelentőségéről már számos cikk született, most azonban térjünk át egy új területre! A szó földrajzi értelmében, hiszen ezt a bejegyzést a Kolozs megyei Harasztoson termelt szegedi paprika meglepő népszerűségének fogom szentelni. A leírást és a képeket a szegedi Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék oktatói és hallgató által végzett terepmunkának köszönhetjük, így  a továbbiakban át is adom nekik a szót:

Rövid írásunkkal a szegedi paprika történetét szeretnénk gazdagítani egy eddig talán sokak számára ismeretlen epizóddal.

Október elején a szegedi Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék oktatóival és (volt) hallgatóival az erdélyi Aranyosszék vidékén jártunk a Lakiteleki Népfőiskola által szervezett értékfeltáró kollégium keretein belül. Kis csapatunk a Kolozs megyei Harasztos település kutatását kapta feladatul. A festői szépségű völgyben elterülő települést 824 román és 618 magyar lakja. Lakói a nagy kiterjedésű határnak és a kiváló minőségű földnek köszönhetően főleg növénytermesztéssel, részben zöldségtermesztéssel foglalkoznak.

Az első napunkat egy kisebb sétával kezdtük a faluban. Meglepetésünkre ismerős kép fogadott bennünket az utcákat járva. A házak oldalán, a csűrök ereszei alatt, valamint a kasokban (góré) sok-sok felfűzött paprikafűzért láttunk. Október eleje a szikkasztási és az őrlési időszak közé esik. Egyesek már elvégezték az őrlést, mások – mint láttuk – még ezután tervezték meglátogatni a helyi paprikamalmot.  Az érdeklődésünket azonnal felkeltette a látvány, különösen azért, mert terepkutatásunkat megelőzően épp az alsóvárosi Paprikafesztiválon kutattunk csoporttársainkkal.

Így talán érthető az a meglepettség, amit interjúalanyaink okoztak, amikor a harasztosi paprikát, csak mint „szegedi paprika” kezdték emlegetni. A szegedi paprika történetét kutatva eddig nem ismertük e helyi specialitás távoli tájakra történő „kirajzását”. Ma már tudjuk, hogy a Torda városhoz közeli Harasztoson a paprikatermesztésnek hozzávetőlegesen fél évszázados hagyománya van, meghonosodása a kollektivizálás idejére nyúlik vissza. A „kollektív” (1961) előtt a falu gazdái legnagyobb mértékben gabonatermesztéssel foglalkoztak, a téesz megalapítása után kezdtek új növénykultúrák, főképp zöldségek (káposzta, hagyma, sárgarépa, gyökér, dohány, dinnye) termesztésébe. Valószínűleg ekkor indult meg a szegedi paprika termesztése is. Egyesek szerint a paprikát Balázsi Adalbert agrármérnök honosította meg a településen, mások azt vallják, hogy a szomszédos Székelykocsárd településen élő rokonoktól hozták az első magokat.

Az elmondottak alapján, ha pár évvel előbb érkezünk Harasztosra, nem lett volna olyan magyar család, akinél nem a paprikafűzérek látványa fogadott volna, és ma is sok családnak biztosít megélhetést. A helyiek szerint a termelt paprikából készített őrlemény mennyisége változó, 50-60 kg-tól 180-200 kg-ig terjedhet. A ’70-es ’80-as években nagyon jó bevételt biztosított az őrlemény eladása, hiszen az akkor még működő tordai gyárak több ezer fős munkássága jó felvevőpiacnak bizonyult. Mára sajnos a gyárak többsége bezárt, így az értékesítés sem zökkenőmentes. A szomszédos települések piacain (például Aranyosgyéresen), illetve esetenként a székelyföldi rokonok útján próbálják eladni. Saját felhasználásra azonban mindenki megtermeli magának a szükséges mennyiséget. Harasztos két paprikamalommal is rendelkezik, az egyiket mi is megtekinthettük. Termesztettek kalocsai paprikát is, azonban véleményük szerint a szegedi fajtával kevesebb a probléma és a hozama is jobb, így azt részesítik előnyben.

Jövő tavasszal újra visszatérünk Harasztosra, és reményeink szerint ekkor a magvetés munkálatait figyelhetjük meg, és még több részletre derülhet fény a szegedi paprika terjedésével kapcsolatban.

Habi Csilla és Kiss Dóra

A paprika dísznövényként

A paprika szó elsősorban valószínűleg a tüzesen piros, magyar fűszer asszociációját kelti életre, másodszor pedig talán a nyers, étkezési paprika képét vetíti lelki szemeink elé. Ugyanakkor a paprika pusztán dekorációs céllal, cserépben is elképzelhető. Tulajdonképpen európai karrierjét is így kezdte: Miután a 15. század végén Kolumbusz hajóin az óvilágba kerültek a növény magjai, először a fűszerpaprika csak a díszkertek éke volt. Impozáns növénynek tartották, de attól féltek, mérgező, így kezdetben még nem fogyasztották.

A fent említett első, Európába érkező paprikák nagyon hasonlítottak a mostani díszpaprikákra. Természetesen az eltelt évszázadok során a fűszerpaprikák, a dísz- és az étkezési paprikák is számos nemesítési folyamaton estek át, újabb és újabb fajták, hibrid változatok jöttek létre, míg elnyerték mai formájukat és megkülönböztető jegyeiket.

A díszpaprika – megjelenését tekintve – nem nő olyan magasra, mint a fűszerpaprika, átlagos magassága 30 és 120 cm között mozog, így kisebb helyet foglal, könnyebben cserépbe ültethető. A szántókon termesztett rokonához képest ágrendszere sűrűbb, termései kisebbek, gyakran felállóak. Színük leggyakrabban piros vagy zöld, de előfordulnak a lila és a sárga legkülönfélébb árnyalatai is, sőt, fekete termésű díszpaprikák is léteznek. A díszpaprikának nem csak a bogyói, a virágai is dekoratív hatásúak: Az ágak hegyén helyezkednek el, és színük a fehéren kívül lila és sárga is lehet.

A díszpaprika igényei is emlékeztetnek a fűszerpaprikára: A növény jól tűri a szárazságot, a laza, humuszban gazdag talajban érzi magát a legjobban, optimális csírázási hője 20 °C felett van, a fagyra nagyon érzékeny. Éppen ezért talán szerencsésebb is cserépben nevelni, hiszen – míg a fűszerpaprikát ősszel feldolgozzák, így sosem kell szembenéznie a téllel – a díszpaprikában a hideg hónapokban is gyönyörködhetünk, amennyiben a meleg szobában tartjuk.

Akárcsak a fűszerpaprika, a díszpaprika termései is fogyaszthatók, ugyanakkor egyes fajták nagyon csípősek tudnak lenni, bánjunk velük óvatosan! Azt mondják, a piros színűek tartalmazzák a legtöbb kapszaicint, tehát a növény a fűszerpaprika minden előnyös tulajdonságában, így a gyógyhatásában is osztozik.

Aktuális feladatok II. – Utóérlelés

A szedés munkafolyamatát bemutató korábbi cikk után lássuk a következő lépést! Sok szó esett már a paprika közép-amerikai eredetéről. A növény az őshazájában jellemző trópusi égöv alatt tökéletesen beérik, hazánkban viszont további érlelésre van szüksége, hogy az őrlemény majd megkapja igazi, mélypiros árnyalatát.

Szedés után a termést nem dolgozzák fel rögtön: szellős helyen több hétig szikkasztják, további feldolgozásra előkészítik a paprikát. Ez alatt a hüvelyek víztartalma csökken és a termésérés második, rendkívül fontos fázisa, az utóérés végbemegy: a paprika minőségi értékei kiteljesednek, ekkor alakul ki a kedvező festékösszetétel (a vörös festékek aránya eléri az összes festék 70-80 százalékát) és a stabil színtartó képesség.

Régen szedés után a csöveket szétterítették az eresz alatt vagy az udvaron. Néhány nap múlva, amikor a paprikacsuma megfonnyadt, több méter hosszú, súlyos koszorúkba, füzérekbe fűzték, és rúdra akasztva az eresz alatt vagy paprikagóréban szárították a paprikát. Ezalatt a termés szikkadt, víztartalma ötödére csökkent, és 4-6 hét után készen állt a további feldolgozásra.

A házfalakról csorgó piros füzérekről Móricz Zsigmond, aki hosszabb időt töltött a paprikás családok munkájának megfigyelésével a Röszkével szomszédos Szentmihálytelken, azt írta: „Az ereszek alatt, a kerítések fölött, a fákon és galambdúcokon mindenütt paprika-füzérek. Valami olyan egzotikus dísz ez, hogy ennek kedvéért idegenforgalmat lehetne indítani Kalkuttától és Londontól kezdve akárhonnan, mert ez valami csodálatos specialitás. Gyönyörű. Elképzelhetetlenül szép a paprika díszű falusi udvar.” (Móricz Zsigmond: Gyalogolni jó. Bp, 1952.)

Ma a szikkasztás 2-3 hétig tart: füzérekben, raschel zsákban vagy hosszú zsákhálóban (szütyőben), ládában, ömlesztve prizmákban, vagy erre a célra kialakított szikkasztó épületekben történik az utóérlelés.