Category Archives: Uncategorized

A paprika rímekben

Közeledik a magyar kultúra napja, a történeti források szerint ugyanis Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én készült el a Himnusszal. Ebből az alkalomból úgy döntöttem, hogy – kissé eltérve az eddigi bejegyzések csapásirányától – a mai cikkben egyesíteni igyekszem az ünnephez köthető nemzeti jelleget és a Himnuszhoz hasonló egyéb lírai kincseket.

Lássuk tehát, hogy a magyar konyha egyik legalapvetőbb kelléke, a paprika miként jelenik meg irodalmunkban! Ez alkalommal két (gyerek)versen keresztül szeretném szemléltetni a szerepét.

Az első Molnár Dániel munkája, mely szórakoztatóan, de pontosan foglalja össze a zöldség eredetét és számos felhasználási módját.

Molnár Dániel

VERS A PAPRIKÁRÓL

 

Paprikám ma ajkat éget

ám mivégett vagy te kába

gyógyelixír lett belőle

méregerős pálinkába.

S hinnéd-e hogy ezeréves

kultuszát a paprikának,

köszönheted jó Kolumbusz

derék hajóorvosának.

mint a Pinta krónikája,

szinte mint egy kalandregény

új erőre a chili-táptól

kapott néhány hajóslegény.

Haiti földjén lelt a doktor

csípős chili-paprikára

s Sevillába visszatérve

egyből felszökött az ára.

Velencében spanyol borsot

kínáltak a Szent Márk téren,

szólt az árus, kiabálta

ettől pezseg újra vérem.

Paprikától piroslott a

szegedi táj és vidéke

s lett a chili csalogató

szecsuáni konyha éke.

Hallottad-é, hogy a mole

csokoládés chili mártás,

Indián családi körben

valóságos égi áldás.

Szerintem a nagy varázsló

Innen kapta magyar nevét,

csili-csala csodáira már

ott a mindent tudó pecsét.

Méregerős paprikáját

Professzor Úr maga szedte

Szolcsányinak Széchenyi díj

Egyik legkiválóbb tette.

Fáj a feje, gyomra tája

üzenetem szól a mának,

szépülésed, gyógyulásod

köszönd meg a paprikának.

 

A fenti költeményt akár általános bevezetőnek is tekinthetjük a következő epizodikusabb, de nem kevésbé értékes darabhoz:

Piros molnár

 

Miskén, a paprika-malomnál,

talpig pirosan állt a molnár

az egyik téli délelott,

ahogy a kis malom elott

a puha hóban mászott, mint

sárga bogár, a gépkocsink.

Én azt hittem, hogy mint a tél,

minden molnár olyan fehér.

Tévedtem, s ezért mosolyom

átszállt a malomudvaron.

És az jutott eszembe még:

boldog vele a feleség.

Mert hazaballag ez a molnár,

és nem dörmög a vacsoránál,

az asszonyhoz nem szívtelen,

ha étele tán színtelen.

Leül, nyugodtan nekilát,

megrázva elébb lajbiját,

s bevágja – nem csinál csodát –

mondjuk, éppen a kocsonyát.

 

                                                                                                                     Simon István

Advertisements